A posta és a NAV is segíti az adózókat!
Már csak 4 nap van hátra a 2016-os évre vonatkozó adóbevallás benyújtási határidejéig, hiszen május 22-én éjfélig lehet benyújtani az adóbevallásunkat. De annak is a fenti időpontig van ideje, aki a NAV által készített SZJA bevallási tervezetet szeretné kiegészíteni vagy elfogadni.
És ahogy az lenni szokott igen sokan hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallással kapcsolatos teendőiket.
A posta is besegít!
Budapesten és vidéken egyaránt hosszabb nyitvatartással segítik az adózók életét a postahivatalok, azonban nem árt tájékozódni az egyes postákra vonatkozó nyitvatartási időkről, melyet akár ezen a linken is megtehet:
A NAV is ott segít, ahol tud!
Az adóhivatal meghosszabbított nyitvatartással és hétvégén is hívható call centerrel segíti az ügyfeleket. Erről részletesebb infókat itt talál!
Sőt, most szombaton Budapesten az Eurocenterben 8:30 – 13:00 óra között személyesen a NAV munkatársai segítenek azoknak, akik még nincsenek túl az adóbevalláson. Ugyanitt leadható a papíralapú SZJA bevallás, de igény szerint a kitöltésben is tudnak segíteni az érdeklődőknek. Ha valaki úgy döntene, még ügyfélkaput is nyithat, ami igen hasznos lehet a jövőre nézve is.
Így hát nincs más hátra, mint előre! Használják ki a lehetőséget, ha még tennivalójuk akad a bevallással! Persze akkor sincs gond, ha valaki a határidő lejártát követően veszi észre, hogy módosítani kellett volna a bevallási tervezetét, hiszen az adózóknak ezután is lehetőségük van önellenőrzés benyújtására.
Nem boldogul a bevallási tervezettel? Szeretné elkészíttetni adóbevallását? Most még nem késő - keressen bizalommal!
Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html
Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen