2020. okt 13.

Meghalt a főnököm, mi lesz most a munkámmal?

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Meghalt a főnököm, mi lesz most a munkámmal?

Igen nehéz helyzetbe kerülhet, aki egyéni vállalkozó alkalmazottja

Magyarországon az egyéni vállalkozók száma az utóbbi években rohamos ütemben nőtt, így a számuk bőven meghaladja az 500 ezret. Közülük sokan foglalkoztatnak egy vagy több munkavállalót is, és így munkáltatóvá válnak, ami egy sor kötelezettséget, nagyobb felelősséget von maga után.

Számos történetet lehet hallani arról, hogy a legtöbb egyéni vállalkozó a munkavállalóival kapcsolatos költségeket a lehető legalacsonyabb szinten tartja, beleértve a bért is, és sok esetben a minimálbért, vagy részmunkaidős állás esetén annak arányos részét fizetik ki hivatalosan, a többi megy zsebbe a dolgozónak. Nem általánosítok, de ez egy létező jelenség. Nem véletlenül vezették be a minimum járulékalapot sem, melyről a múlt heti posztom szólt.

De most nem ezt a témát szeretném boncolgatni. A címadó kérdést az élet szülte, és bizony nem árt, ha tudjuk, hogy mi lesz a munkaviszonyunkkal, ha meghal a munkáltatónk, aki nevezetesen egyéni vállalkozó volt.

Tényleg, mi lesz ilyenkor?

halot_fonok.jpg

Elég furcsa helyzetet teremt egy ilyen haláleset, mivel jogilag – teljesen logikusan - a vállalkozói tevékenység a halál napjával megszűnik. Ez egy sor további kérdést vet fel, a fennálló munkaviszonyokkal kapcsolatban. Azonnal megszűnik a munkaviszony? Hogyan fognak fizetést kapni a munkavállalók? Ki lesz a munkáltatójuk?

Egy dolgot gyorsan tisztázzunk: ezek a jogviszonyok nem szűnnek meg az egyéni vállalkozó halálának napjával, hiszen a vállalkozást, és minden azzal kapcsolatos dolgot valaki örökölni fogja, ha más nem, akkor a Magyar Állam. Ám örökös ide vagy oda, továbbra sem lesz egyszerű a munkavállalók helyzete, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az örökös folytatni szeretné az elhunyt egyéni vállalkozását, sőt lehet, hogy nem is tudná folytatni, mert az valamilyen speciális végzettséghez kötött, amivel az örökös és az alkalmazottak sem rendelkeznek. Az örökös természetesen dönthet úgy is, hogy tovább viszi a vállalkozást, a munkavállalók szempontjából ez a legegyszerűbb helyzet.

Az is bonyolítja a helyzetet, hogy az egyéni vállalkozókról szóló törvény szerint az elhunyt egyéni vállalkozó özvegyének, özvegy hiányában vagy annak egyetértésével az örökösének 90 napja van eldönteni azt, hogy folytatja-e az egyéni vállalkozást. És azért valljuk be, hogy egy gyászoló hozzátartozónak nagy valószínűséggel nem az lesz az első teendője, hogy a vállalkozással és az elhunyt vállalkozó munkavállalóival kapcsolatos jogi kapcsolatot rendezze. Addig pedig minden lóghat a levegőben, a munkavállalók teljes bizonytalanságban is lehetnek, hiszen ideiglenesen nincs munkáltatói joggyakorló.

OK, de mikor lesz fizetésem?

Munkavállalóként nem elhanyagolható a kérdés. A válasz viszont ismét nem egyszerű, hiszen halál esetén az elhunyt bankszámlája is a hagyaték részévé válik, ahhoz az örökös a jogerős hagyatéki végzésig nem nyúlhat, kivéve akkor, ha haláleseti kedvezményezettként volt megjelölve. Indokolt esetben – és valljuk be, hogy a munkavállalók bérének kifizetése ebbe a kategóriába tartozik – az örökös kérheti a közjegyzőtől rész-hagyatékátadó végzés meghozatalát a bankszámlára vonatkozóan, de csak akkor, ha az ehhez szükséges feltételek fennállnak.

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

munkajog munkaügy