2016. már 24.

Nyugdíj melletti munka a közszférában

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Nyugdíj melletti munka a közszférában

Sok közalkalmazott és köztisztviselő fordult már hozzám azzal a kérdéssel, hogy miként tudnak majd nyugdíj mellett munkát végezni, van-e esélyük arra, hogy nyugdíjas életük kezdeti időszakában visszatérjenek arra a munkahelyre, ahonnan nyugdíjba vonultak, nevezetesen a közszférába.

Tapasztalatom szerint ez a réteg nem számít túl magas nyugdíjra, így nem csoda, ha már az aktív éveikben úgy tervezik, hogy a nyugdíj mellett dolgozni fognak. Nekik egyelőre szinte csak rossz hírrel tudok szolgálni, hiszen a hatályos törvények szerint az öregségi nyugdíj folyósítása mellett nem lehet közalkalmazottként vagy köztisztviselőként dolgozni. Ha valaki ilyen jogviszonyban szeretne munkát vállalni nyugdíjasként, annak bizony szüneteltetnie kell a nyugdíját!

nyugdijas_kozalkalmazott.jpg

Ezzel szemben a versenyszférában történő munkavégzésre ez a szabály már nem igaz, hiszen ott bátran lehet munkát vállalni, annyi megkötéssel, hogy aki még nem töltötte be az öregségi nyugdíjkorhatárt az csak egy bizonyos jövedelemkorlátig (éves szinten a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének 18-szorosáig) dolgozhat a nyugdíj egyidejű folyósítása mellett.

A jelenlegi jogszabály erre vonatkozó részét az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértőnek, diszkriminatívnak nyilvánította. Erre hivatkozva már tavaly decemberében be is nyújtottak egy törvénymódosítási javaslatot, mely ezt a jogellenes rendelkezést próbálja megszüntetni.

Kíváncsi leszek, hogy vajon mi lesz a sorsa ennek a javaslatnak - melyben egyébként 2016. április 1-jei hatálybalépést javasolnak - hiszen a bürokrácia csökkentés és a megszorító intézkedések jegyében egy nagyfokú létszámcsökkentés vette kezdetét a közszférában, melynek egyik része volt a nyugdíjas munkavállalók számának megnyirbálása.

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

nyugdíj közszféra nyugdíj melletti munka