2016. jan 10.

Így lehet dolgozni gyermek után járó ellátások mellett 2016-ban – fontos változások!

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Így lehet dolgozni gyermek után járó ellátások mellett 2016-ban – fontos változások!

Az elmúlt években egyre inkább körvonalazódott, hogy a törvényalkotók segíteni szeretnék a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérésének feltételeit. Évről-évre különböző kedvezményekkel próbálták arra ösztönözni a munkavállalókat és a munkáltatókat, hogy szülés után minél rugalmasabban tudjanak munkába állni az érintettek.

Ezt elősegítve a törvények már 2014. január 01-jétől lehetővé tették, hogy a gyermekgondozási díjban (GYED) részesülő szülő gyermeke 1 éves korának betöltése után korlátlan időben végezhessen keresőtevékenységet.

A témával kapcsolatos legfontosabb változás, hogy ezt a kedvezményt az idei évtől kibővítették, hiszen most már a gyermek korától függetlenül lehet munkát végezni a GYED folyósítása alatt. És itt hívnám fel mindenkinek a figyelmét arra, hogy GYED-re az apa is jogosult, ezért mindenkit arra bíztatok, hogy - akár szakember segítségével – számoljon utána, hogyan jár jobban anyagilag. Könnyen lehet, hogyha a magasabb jövedelemmel rendelkező szülő igényli a GYED-et, akkor a folyósítási időszak alatt akár százezrekkel is több kerül a családi kasszába.

mother_in_home_office_1.jpg

A törvényalkotók a munkavégzésre vonatkozó kedvezményt a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) mellett végzett munkára is kiterjesztették. Így a családtámogatási törvény értelmében a GYES-ben részesülő személy már csak a gyermek fél éves koráig nem folytathat keresőtevékenységet, de utána szabad a pálya.

Fontos megjegyeznem, hogy a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermeknevelési támogatás (GYET), valamint az ápolási díj melletti munkavégzésre vonatkozó szabály nem változott.

CSED folyósítása mellett továbbra sem lehet keresőtevékenységet végezni. Ez alól egyetlen kivétel van, mégpedig a nevelőszülői tevékenység. Tehát aki nevelőszülőként folytat keresőtevékenységet és CSED-re is jogosult, akkor ezt az ellátást a nevelőszülői tevékenység folytatása alatt is folyósítják. Többen kérdezték tőlem, hogy mi a helyzet a CSED alatti ingatlan bérbeadással. Jó hír, hogy a nem egyéni vállalkozás keretében folytatott ingatlan bérbeadás továbbra sem minősül keresőtevékenységnek.

A GYET-ben részesülő személy keresőtevékenységet heti 30 órát meg nem haladó időtartamban folytathat, kivéve ha a munkavégzés az otthonában történik, mert ilyenkor nincs semmilyen időkorlát.

Az ápolási díjban részesülő személy is folytathat ugyan keresőtevékenységet, de ez a napi 4 órát nem haladhatja meg, kivéve ha a munkavégzés az otthonában történik, mert ilyenkor nincs semmilyen időkorlát.

És a végére hagytam még valamit, amit az ellátásban részesülőknek nem árt tudniuk, főleg ha azt tervezik, hogy visszatérnek a munka világába. Jelenleg a munkáltatók adókedvezményre jogosultak, amennyiben olyan munkavállalót foglalkoztatnak, aki GYED-ben, GYES-ben, vagy GYET-ben részesül/részesült. Ez a kedvezmény a munkáltatók részére nem elhanyagolható nagyságú, így ha valaki akár a régi munkáltatójánál szeretne ismét munkába állni, akár egy új pozíció betöltését fontolgatja, mindenképpen célszerű a fenti ellátások folyósításáról igazolást kérnie a folyósító szervtől, hiszen így jelentősen jobb tárgyalási pozícióba kerülhet egy esetleges munkalehetőség kapcsán.

 

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

munkaügy GYED GYES GYET