2018. feb 05.

Tényleg munkaerőhiány van?

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Tényleg munkaerőhiány van?

Szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne olvasnék olyan hírt, mely a soha nem látott munkaerőhiányról szól. Vajon tényleg ennyire durva a helyzet? Alapvetően a megfogalmazással van egy kis probléma, hiszen azt kijelenteni, hogy munkaerőhiány van, nem lehet. Ráadásul az országon belül óriási különbségek vannak, már ami a munkalehetőségeket illeti. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a szakképzett, tényleges tudással és kellő tapasztalattal rendelkező munkavállalókból van hiány, mert ezekért a szakemberekért igen nagy lett a verseny a munkaerőpiacon. Én is azt tapasztalom, hogy a munkavállalók mennek jobbra-balra, a különböző cégek egymástól „rabolják el” a tehetséges munkavállalókat, fejvadászok próbálják meg elcsábítani az embereket egyre kedvezőbb juttatási csomagokkal. Persze ezt a megváltozott helyzetet a munkavállalók is érzékelik, és sokan vannak, akik ezt kihasználva próbálnak jobb pozíciót szerezni maguknak, és sokszor sikerrel is járnak.

Melyek a jelenlegi "hiányszakmák"?

munkaerohiany.jpg

Nem lehet pár szakmát kiemelni, mivel már ágazati szinten vannak problémák. Sokat árul el a helyzetről, ha megnézzük a legnagyobb álláskeresési portálokat, hiszen kivétel nélkül mindegyiken a szakmunkás/fizikai munkás/termelőipari alkalmazott kategóriában keresnek a legtöbben munkaerőt. Őket követik a kereskedelem/pénzügy-könyvelés/mérnök kategóriák.

De említhetném még az IT szektort, a logisztikai területet, a közlekedési cégeket, az egészségügyet, és folytathatnám még a sort, de biztos Önök is hozzá tudnának tenni még párat.

Jó kis lista ugye?

Nem csoda, hogy a szemfüles munkáltatók minden lehetőséget megragadnak, hogy megszerezzék a legjobb embereket, és ezért bizony sokkal többet hajlandóak áldozni, mint korábban. De ott a másik oldal is, mert még mindig sok az olyan kizsákmányoló munkáltató, ahol normális bérek és juttatások nélkül várják a csodát, és folyamatosan panaszkodnak, hogy nincs megbízható, és szakképzett munkavállaló, akit fel tudnának venni az üres pozíciókra. Ezeken a munkahelyeken általában jellemző a minimálbéren való foglalkoztatás, és az állandó túlmunka, amit persze nem fizetnek ki. Munkám során a legtöbbször a futároknál és a kereskedelemben dolgozóknál tapasztalom ezt a problémát.

És ha már kereskedelem!

bolti_elado.jpg

kép: freepik.com

Nemrég az egyik bevásárlóközpontban jártam, és egy idő után feltűnt, hogy szinte minden boltban eladót keresnek. Aztán kíváncsiságból elkezdtem számolgatni, és az eredmény: 15 egymás mellett lévő boltból 12 kirakatában láttam olyan kisebb-nagyobb táblát, melyen szakképzett eladói pozíciót hirdetnek. Szép arány igaz?

Ezek után megkerestem néhány ismerősömet, akik nemrég még a kereskedelemben dolgoztak. Ekkor sorra jöttek a rémtörténetek. Szinte mindenhol állandóan kevés volt a létszám, így a becsületes dolgozókra maradt a munka, persze halmozódtak a kifizetetlen túlórák, és mindezt a garantált bérminimumért. A "szerencsésebbek" negyedéves jutalékot kaptak a forgalom után, de ezzel együtt is csupán bruttó 180-200 eFt jövedelmet tudtak elérni. A munkavállalók gyorsan váltották egymást, mert a többségük csak átmenetileg ment oda dolgozni, amíg nem talált jobbat. És persze ezek a cégek kivétel nélkül nagy nemzetközi hálózattal rendelkeztek. Ugyanezt tapasztaltam a futárcégeknél is. Széthajtott munkavállalók, kevés bér (sokszor annak is egy része zsebbe fizetve), napi 10-12 óra munka. Sokan csak azért csinálták, mert a bérük többszörösét keresték meg a borravalókból, persze ezt már feketén.

Mi várható a jövőben?

Minden jel arra mutat, hogy a betöltetlen álláshelyek száma nem fog jelentősen csökkenni a közeljövőben, és ez a munkaerőpiaci verseny, ami a munkavállalókért folyik, bizonytalan időre állandósulni fog.

És az Ön munkahelyén mi a helyzet? Szavazzon, és nézze meg az eredményt!

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

munkaügy