2016. júl 25.

Ezen a sárgán már lehet, hogy nem fog átmenni

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Ezen a sárgán már lehet, hogy nem fog átmenni

Ezt jelentik az orvosnál a különböző színű lámpák

Már kilencedik éve kötelesek ellenőrizni a betegek jogviszonyát azok a szolgáltatók, akik a társadalombiztosítóval szerződésben állnak. Ez a gyakorlatban a TAJ szám alapján történik, és eddig négy színhez kötötték az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsági szinteket. Azonban 2016. július 15-től egy új színt is bevezettek – ez lett a „sárga”.

Vegyük sorra, hogy miről árulkodnak ezek a színek!

orvosi_lampa_ford.jpg

Zöld lámpa: csakúgy, mint a közlekedésben, ez itt is szabad utat jelent. Ilyenkor a beteg érvényes TAJ számmal és az egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultsággal rendelkezik. Ha valaki biztosítási jogviszonyban áll (pl. munkaviszony), esetleg egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet (2016-ban napi 235.-Ft/nap) akkor jogosan fogják őt ellátni, hiszen a járulék megfizetésével jogosultságot szerez az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásainak teljes körére.

Piros lámpa: ez már egy érdekesebb eset. Ha valakinek felhívja a figyelmét az orvos, hogy „piros lámpát kapott”, akkor a TAJ száma ugyan érvényes, de a nyilvántartás szerint nincs olyan jogviszonya, mely az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére feljogosítja. Ennek ellenére az ellátás nyújtását nem tagadhatja meg az egészségügyi szolgáltató, és nem téríttetheti meg a beteggel az ellátás árát. Viszont a beteg köteles a jogviszony rendezése érdekében intézkedni, akár visszamenőleges hatállyal is.

Így tehát kijelenthetjük, hogy az érvényes TAJ számmal rendelkező (zöld és piros lámpát kapó) betegnek meg kell kapnia az egészségügyi ellátást a jogviszony ellenőrzés eredményétől függetlenül.

Kék lámpa: akinek ilyen szín világít a neve mellett az ellenőrzés során, annak a TAJ száma átmenetileg érvénytelen, mert külföldön biztosított. Ezt természetesen lehet igazolni (pl. érvényes EU kártya bemutatásával), így az ellátás is jár.

Barna lámpa: ez a legszigorúbb kategória, hiszen ez azt jelenti, hogy a beteg TAJ száma érvénytelen. Ilyen esetben csak térítés ellenében kaphatja meg valaki az ellátást.

Sárga lámpa: ez az újonnan bevezetett szín azoké lesz, akiknek érvényes TAJ számuk van, de az egészségügyi szolgáltatásokat csak korlátozottan vehetik igénybe. Ezen érintettek a sürgősségi fogászati ellátás kivételével nem jogosultak sem fogászati, sem külföldi gyógykezelésre, illetve a transzplantációs várólistára sem kerülhetnek fel.

Kikről van szó?

Ők azok, akik megállapodás alapján szereznek jogosultságot az egészségügyi szolgáltatásokra, mivel nem biztosítottak és társadalombiztosítási szempontból nem minősülnek belföldinek. Így ők nem tudják megúszni a kötelező társadalombiztosításban való részvételt a már említett 235.-Ft/nap megfizetésével. Nekik mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk.

Mégis ki köthet ilyen megállapodást?

Azok a személyek, akik a társadalombiztosítás szempontjából nem minősülnek biztosítottnak, illetve egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosultak, megállapodást köthetnek a saját, valamint a velük együtt élő gyermekük egészségügyi szolgáltatásának biztosítására az illetékes Kormányhivatalnál.

És mennyibe kerül mindez?

  • Nagykorú esetén a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér 50 %-ának megfelelő (ez 2016-ban 55.500.-Ft) havi járulékot kell fizetni.
  • 18 évesnél fiatalabb személy vagy Magyarország területén oktatási intézmény nappali rendszerű oktatása keretében tanulmányokat folytató külföldi állampolgár esetében a minimálbér 30 %-ának megfelelő (2016-ban 33.300.-Ft) havi járulékot kell fizetni.

De az egészben van még egy csavar! Ugyan a megállapodás a megkötését követő hónap első napjától él, azonban csak a szerződéskötést követő hatodik hónap első napjától jogosít egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. A megállapodás megkötését követő első hónaptól a hatodik hónapig a megállapodás csak a sürgősségi ellátás igénybevételére jogosít. Ez az ún. türelmi idő, mely ráadásul 2016. augusztus 1-től huszonnégy hónapra emelkedik.

Bármilyen drága is, aki szeretné, az a türelmi időt egy összegben megválthatja. Így aki a megállapodás megkötésekor visszamenőleg megváltja a türelmi időt (2016. augusztus 1. után: 24 + 1 havi összeget fizet be), akkor a megállapodás megkötését követő hónap első napjától jogosulttá válik az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásai igénybevételére.

Az orvosok számára újdonság lesz, hogy az új „sárga lámpa” láttán nemcsak arra vonatkozóan fognak tájékoztatást kapni, hogy az adott személy megállapodás alapján jogosult egészségügyi szolgáltatásra, hanem arra is, hogy milyen ellátásokra nem jogosult.

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

 

Szólj hozzá