2017. jún 13.

Szabadságra menne? – Így tarthat be a munkáltató

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Szabadságra menne? – Így tarthat be a munkáltató

Olvassa el és tervezzen, hogy ne érje meglepetés

Az elmúlt héten már felhívtam a figyelmet arra, hogy milyen fontos a külföldi utazásaink során, hogy felkészüljünk a váratlan balesetekre és betegségekre. Most viszont arra szeretnék rávilágítani, hogy milyen könnyen futhat zátonyra a szabadságunk, ha nem tervezzük meg azt előre, és nem egyeztetjük le idejében a munkáltatónkkal.

A Munka Törvénykönyve (Mt.) egyértelműen kimondja, hogy a szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. Ezt nem győzöm hangsúlyozni, hiszen a köznyelvben még mindig a legtöbben azt mondják, hogy „kiveszik a szabadságot.”

A munkáltató ezt úgy tudja megtenni jogszerűen, hogy a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt 15 nappal közli. Az időpontot tehát a munkáltató választja ki (a munkavállaló meghallgatása után), a munkavállalónak azt el kell fogadnia, hiszen ő az éves szabadságából csupán 7 munkanappal rendelkezik.

szabadsag.jpg

A munkáltatót a törvény azon rendelkezése is kötelezi, miszerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadnia. Ezt egyébként egy esetleges munkaügyi ellenőrzéskor szinte mindig vizsgálják.

Persze vannak speciális esetek, melyek némi engedményt adnak e téren, vagy a munkavállaló oldalán felmerül ok (pl. szülés) miatt nem tudja kiadni a szabadságot, de alapesetben ki kell adni a munkavállalók éves szabadságát.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha a munkavállaló nem szeretne azokon a napokon szabadságon lenni, amikor a munkáltató azt kiadta részére, de nem tud alapos indokkal előállni, hogy a munkáltatót meggyőzze a változtatásról. Ilyenkor el kell fogadnia a helyzetet. Sokan ilyenkor elmennek az orvoshoz és keresőképtelen állományba vetetik magukat, ami egyébként teljesen szabálytalan.

Azért megjegyezném, hogy szerencsére az én tapasztalatom sokkal pozitívabb, és azt látom, hogy a munkáltatók többsége komolyan figyelembe veszi a munkavállalók kéréseit a szabadságokat illetően, és megpróbálja a lehető legjobban megszervezni a szabadságok kiadását. Persze minden héten hallok különböző munkáltatóknál előforduló horror sztorikat is.

Bárhol is dolgozzunk, minden esetben érdemes jó előre megtervezni a szabadságokat, és a munkáltatóval idejében egyeztetni, hiszen könnyen ráfázhatunk, ha nem járunk el körültekintően.

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, iratkozzon fel a hírlevélre: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

facebook_megosztas.jpg

Szólj hozzá

szabadság munkajog munkaügy