2016. jan 06.

Családi adókedvezmény 2016 – új szabályok, melyekre érdemes figyelni

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Családi adókedvezmény 2016 – új szabályok, melyekre érdemes figyelni

Ismét elkezdődött egy esztendő, és ahogy az lenni szokott, az elmúlt év végén rengeteg jogszabályváltozást fogadtak el, melyek természetesen már 2016. január 1-től érvényesek. Ahogy egy korábbi cikkemben már említettem, év elejétől a családi adókedvezmény mértéke is megváltozott, mely pénzügyileg főleg a kétgyermekeseket érinti.

Az elmúlt években a családosok már megszokhatták, hogy minden év elején nyilatkozatot kell tenniük, ha a családi adókedvezményt érvényesíteni szeretnék. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez sokszor nem is olyan egyszerű feladat. Még szerencse, hogy a NAV honlapján mindenki számára elérhető a nyilatkozat formanyomtatványa, és a hozzá tartozó 4 oldalas (!!!) kitöltési útmutató. Tehát a nyilatkozattételi kötelezettség idén sem változott, ami viszont igen, az az eltartottak után érvényesíthető adókedvezmények mértéke.

adonyilatkozat_tetel.jpg

Eszerint a családi kedvezmény 2016-ban – az eltartottak lélekszámától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy eltartott esetén 66.670.-Ft, kettő eltartott esetén 83.330.-Ft, három vagy annál több eltartott esetén 220.000.-Ft. Ez a nettó bérben egy eltartott esetén 10.000.-Ft-ot, kettő eltartott esetén 12.500.-Ft-ot, három vagy annál több eltartott esetén 33.000.-Ft-ot jelent kedvezményezett eltartottanként.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi az eltartott és a kedvezményezett eltartott közötti különbség.

Kedvezményezett eltartottnak minősül:

  • akire tekintettel a magánszemély belföldön családi pótlékra jogosult,
  • aki a családi pótlékra saját jogán jogosult,
  • a rokkantsági járadékban részesülő személy,
  • a magzat (a fogantatás 91. napjától a világra jöttét megelőző hónapig az erről szóló orvosi igazolás alapján),
  • a bíróság döntése alapján közösen felügyelt gyermek mindkét szülőnél, valamint a szülők házastársainál is.

Eltartottnak minősül:

  • a kedvezményezett eltartott,
  • és a családi pótlékra már nem jogosító személy is, ha a családok támogatásáról szóló törvény szerint figyelembe vehető a kedvezményezett eltartottak után járó családi pótlék összegének megállapításánál.

A kétgyermekesek figyelmét külön felhívnám az előző felsorolás utolsó pontjára, mivel annak ellenére, hogy még csak az év harmadik munkanapján járunk, már számtalan kérdést kaptam ezt illetően.

Nem ritka ugyanis, amikor a nagyobbik eltartott már egy olyan 18 évnél idősebb gyermek, aki felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzésben, első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik.

Miért is fontos ez?

Azért, mert ilyen esetben az eltartottak száma kettő. Így ugyan egy kedvezményezett eltartott után lehet igényelni a családi adókedvezményt, de már a két eltartottra vonatkozó 83.330.-Ft összegben.

Ez 2015-ig csak a három vagy több gyermekes családokat érintette, mivel az egy és két eltartottra vonatkozó családi adókedvezmény összege ugyanannyi volt gyerekenként, de az idei évtől erre jobb, ha odafigyelnek, hiszen havonta 2.500.-Ft-tal jelent többet. És tudják, sok kicsi sokra megy.

Egyúttal mindenkinek javaslom, hogyha elakadnak a nyilatkozat kitöltésében, kérjék szakember segítségét, hiszen egy rosszul kitöltött nyilatkozat miatt adóhátralékuk is keletkezhet, melyet az SZJA törvény bírsággal szankcionál.

A törvény szövege szerint amennyiben Ön a nyilatkozattételkor fennálló körülmények ellenére a családi kedvezmény érvényesítését jogalap nélkül kéri, aminek következtében az adóbevallása alapján 10 ezer forintot meghaladó befizetési különbözet mutatkozik, a befizetési különbözet 12 százalékát különbözeti-bírságként kell megfizetnie.

 

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

 

 

Szólj hozzá

adózás adókedvezmény családi adókedvezmény