2017. sze 19.

Változott a napi munkaidőm! Hány nap szabadságom lesz így?

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Változott a napi munkaidőm! Hány nap szabadságom lesz így?

Korábban már írtam a szabadságokat illető tévhitekről. Most ismét előjött a téma, mert még mindig sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban.

Egyik ügyfelem esete a következő volt: egyik munkavállalójuk munkaszerződését 2017. szeptember 1-i hatállyal módosították, és így a napi ledolgozandó óraszáma 4-ről 8-ra emelkedett, tehát részmunkaidősből teljes munkaidős lett. Természetesen a munkavállaló bére és egyéb juttatásai is ezzel arányosan nőttek.

A munkavállalónak az éves szabadság keretéből (mely 22 nap) még fennmaradt 15 nap. A felek abban voltak bizonytalanok, hogy a munkaszerződés módosítás után végül is hány nap szabadságot tud kiadni még a munkáltató, és azt milyen bérrel fizesse ki.
szettett_kezek.jpg
Fontos tudni, hogy a munkaidő nem befolyásolja a szabadságos napok számát, azt attól függetlenül kell megállapítani, így a fenti esetben a munkavállalónak ugyanannyi szabadságos napot kell majd kiadni, mintha nem változott volna a napi munkaideje. Még véletlenül sem szabad arányosítani a szabadságos napok számát a 8 órás napi munkaidőhöz képest, hiszen ha valakinek napi 4 órát kell ledolgoznia, és az a napi munkaideje, akkor neki 4 óra távolléte egyenlő az egy nap szabadsággal. És ami a bért illeti - a hátralévő szabadságokat már a munkavállaló megemelt bérével kell elszámolni. A munkáltató felelőssége a szabadságok kiadása, így ha nem ütemezte megfelelően akkor így járt.

Érdekességképp megemlíteném, hogy a munkáltató egyenlőtlen munkaidő-beosztás (jellemzően munkaidőkeretben dolgozók) esetén eldöntheti, hogy  a szabadságokat napokban vagy órában tartja nyilván, és így a munkavállaló beosztásának megfelelően vonja le a szabadságos napoknak megfelelő órakeretből a szabadságon töltött órák számát. Ebben az esetben viszont jóval nagyobb mozgástere van a munkáltatónak, ami a gyakorlatban sajnos sokszor etikátlan döntésekhez vezet.
facebook_megosztas.jpg

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

szabadság munkaügy