2016. nov 14.

Jövőre mindenkinek új barátja lesz: az adóhatóság

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Jövőre mindenkinek új barátja lesz: az adóhatóság

Vajon tényleg ellenségből lesz a legjobb barát?

Először 2015-ben volt igazán hangos a sajtó az adóhatóság ügyfélbaráttá alakításától, és a bürokrácia csökkentéssel kapcsolatos tervektől. El is kezdődött valami, hiszen a 2015.évre vonatkozó adóbevallások elkészítéséhez a korábbi évekhez képest többen kérhették az adóhatóság közreműködését.

Aztán idén év elején ismét fókuszba került ez a téma, és az adóhatóság vezetői kerek perec kijelentették, hogy népszerű és ügyfélbarát szerv lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

adozobarat.jpg

Ennek az egyik jele a nemrégiben benyújtott 2017.évre vonatkozó adócsomagban fellelhető néhány újítás, mely talán közelebb fogja hozni egymáshoz az adózókat és az adóhatóságot.

Ami az ügyfélbarát és segítő adóhatóságot illeti, a jövő évben még jobban kiterjesztik azok körét, akik az adóhatóságot bízhatják meg az adóbevallás elkészítésével, azonban igen lényeges, hogy bekerült a javaslatok közé egy új „szolgáltatás”.

A módosítás értelmében ugyanis amennyiben a NAV adókockázatot észlel egy adózónál, úgy támogató eljárást fog indítani. Ennek keretén belül felveszi a kapcsolatot az adózóval, felhívja a figyelmét az önellenőrzésre, illetve szakmailag támogatja, hogy a feltárt hibákat és hiányosságokat a szabályoknak megfelelően pótolja és rendezze. Fontos, hogy ezen eljárás keretében rendezett jogsértések nem szankcionálhatók!

Vége az adóhivataltól való rettegésnek?

A NAV megítélése finoman szólva nem túl jó, szinte minden átlagos adózó fejében él egy kép a hatalmas bírságokról, késedelmi pótlékokról, végrehajtáshoz kapcsolható letiltásokról, a szakmai segítségnyújtás hiányáról. Ki ne hallott volna már olyan sztoriról, melyben a jóhiszemű bérből és fizetésből élő adózó elkészítette az adóbevallását, és abban esetleg egy aprócska hibát vétett, mely csak évekkel később egy ellenőrzés során derült ki, és némi adóhátralékot eredményezett. És igen, ebben az esetben a NAV nemcsak az adóhátralékot fizettette meg az adózóval, hanem bírságot is kiszabott, meg persze a késedelmi pótlékot is behajtotta. Ilyen esetben könnyen előfordult, hogy akár az adóhátralék többszörösét kellett megfizetnie az adózónak.

Igen tudom, egy adóbevallást hibátlanul kell elkészíteni, de nem gondolom, hogy aki tényleg jóhiszeműen jár el, azt egy figyelmetlenség vagy adminisztrációs hiba miatt ilyen mértékű bírsággal kellene sújtani. És itt nem azokra az adózókra gondolok, akikről a NAV minden negyedévben részletes listát közöl a honlapján, és akiknek a tartozása milliárdos összegre rúg. Ők valószínűleg nem apró figyelmetlenségből halmoztak fel ennyi tartozást.

Lehet, hogy tényleg mindenkinek lesz egy új barátja?

Ki tudja, talán valóban elindul egy igazi kommunikáció az adóhatóság és az adózók között, ami igazán elvárható már, lévén az adózók pénzéből tartják fent ezt a szervet is. És talán ezután nem fog mindenkit kiverni a víz, ha az adóhatóságtól kap levelet, esetleg megkeresést. Úgyhogy szokjuk az új fogalmat: támogató eljárás!

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá