2016. nov 10.

Tudta, hogy adótartozást is örökölhet?

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Tudta, hogy adótartozást is örökölhet?

Így készül az elhunytak adóbevallása

Mindig sajnálatos esemény, ha egy szeretett hozzátartozónk távozik az élők sorából. Ezen a héten a múltkori témánkat folytatva összeszedtem néhány fontos információt, mely a munkaügy szemszögéből világít rá olyan teendőkre, melyekkel hozzátartozónk halálakor szembesülhetünk.

Első fontos kérdés, hogy ilyen esetben mi történik a munkaviszonnyal és az elhunytnak járó jövedelemmel?

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony megszűnik a munkavállaló halálával. Ez teljesen logikus. Így fontos, hogy minél előbb jelezzük az elhunyt munkáltatója felé a halál megtörténtét és időpontját. Az esetek többségében elmondható, hogy jogviszonnyal rendelkező elhunyt esetén általában még keletkezik olyan jövedelem, mely az elhalálozott személyt illette volna meg. Ezt természetesen majd az örökösök fogják megkapni a hagyatéki eljárás végén kiadott végzés alapján.

Ahol jövedelem van, ott adóbevallás is

halott_adoja.jpg

Fontos, hogy az adóhatóság felé is tegyük meg a bejelentést a halálesetről - például ezen a nyomtatványon -, mivel ha az elhunytnak volt adóköteles jövedelme és még nem vallotta be a halála előtt (ami igencsak valószínű), akkor az elhalálozás után ennek megállapítása az adóhatóság feladata. A soron kívüli adómegállapítás keretében az adóhatóság megvizsgálja az elhunyt adózó folyószámláját és bevallásait, és a legtöbb esetben a hozzátartozókat/örökösöket felszólítja, hogy az elhunyt jövedelméről kiállított igazolásokat mutassa be. Ez egy alkalmazotti jogviszonyban dolgozónál viszonylag egyszerű, de például egy egyéni vállalkozónál már közel sem biztos, hogy olyan könnyen kivitelezhető, hiszen ebben az esetben a vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos számlák, bizonylatok átadása is szükséges.

A soron kívüli adómegállapítás egy határozattal zárul, és ha az elhunyt akár túlfizetést akár hátralékot hagyott maga után, az természetesen rászáll az örökösökre. Ha némi pénz visszajár, az ellen senki nem fog tiltakozni, de annak sem kell rögtön megijedni, aki tartozást örököl, hiszen ettől még nem kell majd a saját vagyonából rendezni a tartozás rá eső részét, mivel a tartozás megfizetésének elmaradása esetén végrehajtás csak a hagyaték tárgyaira, illetve azok hasznaira terjedhet ki. Több örökös esetén az örökösöket örökrészük arányában fogják a tartozás megfizetésére kötelezni.

Csak óvatosan a hagyaték értékesítésével!

Azzal viszont nem árt tisztában lenni, hogy ha a hagyaték tárgyai vagy annak hasznai már nincsenek az örökös birtokában, a végrehajtás az örökrésze erejéig az örökös egyéb vagyontárgyaira is folytatható.

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

adózás adóbevallás munkaügy