2016. már 30.

Így keressen kismamaként több pénzt, kevesebb munkával

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Így keressen kismamaként több pénzt, kevesebb munkával

A legtöbb ember életében egyszer eljön annak az ideje, hogy komolyan fontolóra veszi a családalapítást és a gyermekvállalást. Ha ilyen elhatározásra jutunk, akkor nagyon fontos, hogy életünk minden részletét gondosan tervezzük meg, beleértve a munkahelyi és pénzügyi terveinket is.

Engedjék meg, hogy egy megtörtént eseten keresztül mutassam be, hogy mennyire fontos már a gyermekvállalás legelején megtervezni a munkavégzéssel és a kismamáknak járó ellátásokkal kapcsolatos dolgokat is, mely leginkább a baba születése utáni 2-3 évet fogja érinteni.

tappenzre_okosan.png

Egy ifjú hölgy 2014. július 1. óta dolgozik egy nagyvállalatnál adminisztrátori munkakörben. Párjával tavaly év végén elhatározták, hogy gyermeket szeretnének, és idén februárban meg is tudták a jó hírt, miszerint előreláthatólag 2016. október 1-én gyermekük fog születni. Ahogy az lenni szokott, egyből elkezdték tervezni a babával kapcsolatos teendőket, viszont a kismama hozzám fordult segítségért az őt érintő anyasági ellátásokkal kapcsolatosan, mivel szerette volna a legjobban kihasználni, és megismerni az egészségbiztosítási pénztár által nyújtott juttatásokat.

Elmondása szerint a munkaviszonyának kezdete óta havi bruttó 200.000.-Ft a bére, 2015. decemberben 234.000.-Ft év végi jutalmat kapott, és az itt eltöltött idő alatt soha nem volt beteg.

Tervei szerint szeretne minél tovább dolgozni - előreláthatóan augusztus végéig –, majd szeptemberben táppénzre menne, szülés után Csecsemőgondozási díjat (CSED), ezt követően pedig Gyermekgondozási díjat (GYED) igényelne a gyermeke 2 éves koráig.

Az elmondottak alapján végzett alapos számítás után a kismama máris tisztában volt azzal, hogy mire számíthat anyagilag a jelenlegi szabályok szerint. De ekkor jött egy csavar, mivel azt javasoltam neki, hogy menjen el 1 hónappal korábban táppénzre, mert így a tavaly év végén kapott jutalma miatt magasabb ellátásra lesz jogosult.

Ismét egy gyors számítás következett, és az eredmény megdöbbentette őt, hiszen kiderült, hogy ezzel a kis trükkel megközelítőleg nettó 300.000.-Ft-tal több ellátásra számíthat gyermeke 2 éves koráig. Azt gondolom, hogy ez nem egy elhanyagolható összeg! Sőt, ezek után azt is megvizsgáltuk, hogy mi lenne, ha már 2016. április 1-től elmenne táppénzre, és nem végezne munkát a szülésig. Az eredmény magáért beszélt, hiszen még így is kb. 270.000.-Ft-tal jobban járna annak ellenére, hogy munkát nem végezne.

Ugye nem szolgálok meglepetéssel, hogy az érintett kismama – ismerve a fentieket - nem fog olyan sokáig dolgozni, mint ahogy azt legelőször tervezte.

 

Ha szeretne hasonlóan hasznos információkhoz jutni, akkor ajánlom figyelmébe a Munkaügy Érthetően következő rendezvényét: Munkaügy Érthetően Workshop - Kisgyermekeseknek és családot tervezőknek

További információk és jelentkezés az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/1030683846978093/

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

GYED GYES CSED Táppénz OEP ellátás