2016. feb 24.

Csökkenhet a családi pótlék összege

írta: Horváth Zsolt munkaügyi szakértő
Csökkenhet a családi pótlék összege

Erre számíthatnak a külföldön dolgozók

Köztudott, hogy a britek idén júniusban népszavazást tartanak az Európai Uniós tagságukról. Amennyiben tovább is tagok maradnak, úgy igen nagy változások lépnek érvénybe, mivel a múlt hét pénteken lezajló Európai Tanács ülésén rengeteg javaslatot tettek az Európai Unió megreformálására vonatkozóan, valamint az Egyesült Királyság EU-n belüli helyzetének újraszabályozása érdekében, melyeket a tagállamok el is fogadtak.

A döntés jelentős hatással van a szociális ellátásokra is, mivel annak értelmében a gyermekgondozási ellátásoknak a munkavállaló lakóhelyétől eltérő másik tagállamba való kivitele esetén a tagállamoknak lehetőségük lesz arra, hogy az ilyen ellátásokat a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállam körülményeihez indexálják.

csaladi_potlek_kulfoldrol.jpg

Lefordítva ez annyit jelent, hogy az uniós munkavállalók a nem Nagy-Britanniában élő gyermekei után járó családi pótlék összegét lecsökkentik, így nem a briteknek járó összeget kapják majd a jövőben, hanem annyit, amennyi tükrözi a hazájukban szokásos megélhetési költségeket.

Ez egyelőre csak az új igényekre vonatkozna, viszont fontos, hogy 2020. január 1-jétől valamennyi tagállam kiterjeszthetné az indexálás alkalmazását a meglévő, az uniós munkavállalók által már korábban kivitt gyermekgondozási ellátásokra vonatkozó kérelmekre is.

Nem tartom kizártnak azonban, hogy már a fenti időpont előtt más országok is komolyan fontolóra veszik a szociális rendszerek ilyen irányú átalakítását, mivel már korábban Ausztria és Németország is jelezte, hogy korlátoznák a külföldi munkavállalóknak juttatott családi pótlék összegét.

Ez komoly bevételkiesést eredményezhetne az érintett családoknak, főleg ahol a szülők egyike külföldön dolgozik, a másik pedig a gyermekekkel együtt a szülőhazájában él - például Magyarországon vagy Romániában - hiszen az egyes tagországok szociális biztonsági rendszerei között hatalmas a különbség.

Nagy-Brittaniában a családi pótlék összege gyerekszámtól függően kb. 2-3-szor magasabb, mint a magyar ellátás, ugyanez a szám Németország és Ausztria esetében már 3-5-szörös

Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a legérdekesebb munkaügyi témákról, ezen a linken feliratkozhat: http://form1.listamester.hu/forms/9216/35078.html

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is: https://www.facebook.com/munkaugyerthetoen

Szólj hozzá

családtámogatás családi pótlék